Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Felelőtlen mentősök miatt halt meg a csecsemő!

2013.08.22

 

Meg lehetett volna menteni a három hónapos Bella Hellings életét, ha a mentősök időben kiérnek a helyszínre – írja a Daily Mail. Azonban a kórházi kocsit vezető szakemberek annyira sokáig bénáztak az úton, hogy a kislány meghalt mire megérkeztek hozzá. Az eset vélhetően nem marad majd következmények nélkül.

A kislányhoz édesanyja hívta a mentőket, mikor a gyerek légzése egy heves köhögőroham következtében leállt. Az autó azonnal el is indult, azonban az eredetileg nyolcperces út során a mentősök kétszer eltévedtek, egyszer pedig megálltak tankolni, így több mint fél órába telt kiérniük a gyerekhez.

Mint kiderült eközben folyamatos kapcsolatban voltak központtal, ahol tudták, hogy van egy másik, szabad kocsi a közelben, de azt inkább nem indították útnak. Ennek következtében, mikor a bénázó menőautónak végre odaértek a fuldokló kislányhoz, a csecsemő már egyáltalán nem lélegzett.

A szülők elmondása szerint a mentősök annyira jó hangulatban érkeztek meg, hogy még viccelődtek is azzal, milyen nehezen találták meg a házat és a kórházba vezető úton is csak azzal voltak elfoglalva, hogy egymást szórakoztassák. A klinikán az orvosok, már csak a gyerek halálának beálltát tudták megállapítani.

Az gyászoló szülők pert fontolgatnak, a mentőszolgálat ellen.

79849.jpg
(kép:online)